Hírek

Sam Bankman-Fried és FTX gyorstalpaló

Ki az a Sam Bankman-Fried?

Samuel Benjamin Bankman-Fried, a továbbiakban SBF, lesz az elkövetkezendő napok sorozat-sztárja. A 31 éves, volt milliárdos vállalkozó, egy MIT-n végzett fizikus, aki a tanulmányai befejezése után egy fedezeti alapnál, a Jane Street Capital-nál helyezkedett el kereskedőként, mielőtt elindította volna saját vállalkozásait. 2017-ben az arbitrázs kereskedéseihez megalapította első vállalkozását, az Alameda Researchot, majd Hongkongban költözve 2019-ben bejegyezte a másik, az ügyben kulcsfontosságú vállalatát, az FTX cryptokereskedési platformot.

A két cégnek köszönhetően, 29 évesen a világ legfiatalabb milliárdosa lett, aki a különc viselkedésével és a hatékony altruizmust követő filozófiájával népszerű médiasztárrá is vált. Vegán életmódot folytató SBF szinte mindenhol azt hangoztatta, hogy csak az érdekli őt, hogy a befolyt nyereséget jó célokra fordíthassa, és ezzel hozzájáruljon a világ jobbátételéhez. Csak kár, hogy a minden luxussal körülvett életét és a jótékonykodásait nem saját eredményeiből finanszírozta.

FTX és Alameda Research

A mára csődbe ment FTX a világ egyik legnagyobb cryptobrókere volt. 2019-ben Sam Bankman-Fried és Gary Wang alapította a platformot, amely 2021 júliusában, a csúcson, több mint egymillió felhasználóval rendelkezett, és a volumen alapján a világ 3. legnagyobb cryptokereskedési felülete volt. A bahamai székhelyű (eredetileg Hongkongi) alapított brókeri platform összességében több mint 1,8 milliárd dollárt gyűjtött össze különféle nagynevű befektetőktől, és 2022-re mintegy 32 milliárd dollárt érő vállalkozásként jegyezték.

Működése azonban nemcsak a kereskedésre összpontosult, hanem számos egyéb szolgáltatást is kínált, amelyek viszont sokszor helyi jogszabályokba ütköztek. Ennek kiküszöbölésére egy csomó leányvállalatot hoztak létre, és így egy idő után, kb. 130 különböző entitással, egy óriási cryptobirodalommá nőtték ki magukat, ahol a fő mozgatórugók az Alameda Research és az FTX Trading Ltd vállalatok voltak.

Az Alameda Research eredetileg egy arbitrázskereskedési vállalkozásnak indult, amelyet Bankman-Fried 2017-ben alapított 90%-os részesedéssel, a másik alapítója pedig a hatékony altruizmus vezetője Tara Mac Aulay. Az évek alatt hatalmas vagyonkezelő vállalattá nőtte ki magát, köszönhetően annak, hogy eszközeik teljes mértékben átláthatatlanul összefolytak az FTX Trading Ltd cryptokereskedési bróker eszközeivel.

Mi volt a gond?

Az Alameda kezdetben nyereséget ért el azzal, hogy hagyományos arbitrázs technikákat alkalmazott a Bitcoin piacán. SBF és társalapítója, Gary Wang jól ki tudta használni a piac adta lehetőségeket, és igen sikeresek voltak. Amikor megalapították közösen az FTX-et, Sam híres és politikai körökben igencsak jól mozgó szülei támogatásával, mindenhol is népszerűsítették a platformot, ahol csak lehetett. Ezzel egy olyan imázst sikerült kiépíteni, amely komoly embereket és még komolyabb hátszelet takart. Azonban, míg a szülők a látszattal voltak elfoglalva, és adományokat osztogattak, a „fiatalok” élükön SBF-fel és Wanggel, minden szakképesítés és hozzáértés nélkül kezdték el kezelni azt az óriási befolyt vagyont, amit SBF szülei összekalapoztak a befektetőktől. A SEC szerint SBF kezdetektől fogva helytelenül kezelte az ügyfelek platformjukon letétbe helyezett eszközeit. Egy részüket azonnal átirányította az Alamedához, hogy a cég azzal finanszírozza kereskedési pozícióit és kockázati befektetéseit, sokszor tőkeáttételek alkalmazásával. A másik részüket pedig saját és az őt körülvevő személyek magánvagyonának a gyarapítására fordította (ingatlanvásárlások a Bahamákon), illetve ezekből az eszközökből lettek finanszírozva a nagy politikai és egyéb adományok is (FTX Aréna, stb. ) Azonban, ahogy a cryptopiac értéke elkezdett csökkenni, úgy kezdték el kivonni a hitelezők (betétesek) az eszközeiket a platformról. A helyzetet súlyosbította, hogy az Alameda is rengeteg vesztes pozícióban ült, amit számos elhibázott projekt-befektetés is megspékelt. Ahhoz, hogy az Alameda ne menjen csődbe, SBF-nek még több pénzt kezdett adnia az ügyfélvagyonból, hogy fedezze ezeket a pozíciókat, és a víz felett tartsa az Alamedát.

Mi vezetett az összeomlásához

Legfőképpen az Alameda fedezetlen játszmái nagy tőkeáttétel, amit aztán az FTX által kibocsátott FTT tokenekkel próbáltak foltozni. A helyzeten az sem segített, hogy az általuk befektetett projektek tokenjeit használták fel a saját hitelfelvételeik fedezetéül. Mindeközben az FTX-ügyfélalapokkal pedig vadul kereskedtek, sokszor emiatt nagy tőkeáttétellel, hogy behozzák a masszív hiányt. A gond ott tetőzött, amikor szembesültek azzal az aprósággal, hogy az FTT tokeneknek nem voltak eszközfedezeti tartalékai, így értéke szorosan kötődött az FTX vagyonához. Ahogy az FTX és az Alameda bajba került, azonnal leértékelődött a fedezet is, így a platform likviditása is problémás lett. Erre azért rátett még egy lapáttal a rivális Binance vezérigazgatója, CZ is, mikor egy bejegyzésében rávilágított az FTT-vel kapcsolatos gondokra. Ahogy az ügyfelek pánikolni kezdtek és elkezdődött az eszközkimenekítés az FTX-ről, a managementnek fogalma sem volt róla, hogy hol vannak likvid eszközei és hogy honnan teremtsen elő hirtelen annyi pénzt, amivel ki tudja elégíteni az ügyfelek kivonási hullámát.

Mi lett ennek a következménye

Az FTX birodalom (FTX, Alameda Research és több, mint 100 kapcsolt vállalkozása) 2022. november 11-én csődvédelmet kért a bíróságtól. SBF egy interjúban azzal érvelt, hogy az FTX finanszírozási problémái az FTX International Ltd.-re korlátozódtak, amely az Egyesült Államokon kívül csoportosította vállalkozásait, beleértve az Alamedát és körülbelül 100 másik egységet. (későbbi dokumentumokból kiderült, hogy ez nem igaz) Bár SBF önmagát is hibáztatta a rossz kockázatkezelés okozta számviteli hibák sorozatáért, azért főbűnösnek az Alameda-t jelölte meg, hogy nem tudta teljesíteni az FTX hitellehívásait. Azzal is takarózott, hogy befektetéseit súlyosan érintette a szélesebb körű cryptoipari összeomlás. (pl Terra Luna, 3AC és hasonlókra utalt). De ezek az érvek nem voltak elegendőek ahhoz, hogy ne kelljen felelősséget vállalnia a kialakult helyzetért, ezért a csőd bejelentése után 1 hónappal letartóztatták őt a Bahamákon, és bűnvádi eljárást indítottak ellene. Tagadta, hogy tudta volna, hogy az Alameda ennyire ki volt szolgáltatva az FTX-nek, és az ellene felhozott összes vádpontban ártatlannak vallotta magát.

A vádak SBF ellen

Első, amit megfogalmaztak ellene, hogy mivel FTX nem volt szabályozott bank, és az FTX saját ÁSZF dokumentumában is szerepel, hogy a platformon elhelyezett eszközök tulajdonjoga az ügyfeleknél marad, így nem lehetett volna máshol, másik entitásnál, egyéb befektetésekhez fedezetként felhasználni azokat, valamint tőkeáttétes kereskedési tevékenységekhez felhasználni.

Másik vádpont az volt, hogy SBF a megtévesztés alapjára épített fel egy kártyavárat. Azzal kampányolt, hogy az FTX a legbiztonságosabb cryptoplatform, és elhitette a befektetőkkel, hogy eszközeik biztonságban vannak, miközben ő kockázatos termékekbe fektette be azokat.

Emellett azzal is megvádolták, hogy az Alameda többségi tulajdonosaként SBF-nek mindenképp nagyobb rálátása kellett legyen az ügyek állására, mint amennyit elárul. A SEC szerint Bankman-Fried eltitkolta a két entitás közötti kapcsolat mértékét a befektetők elől, és megtévesztő pénzügyi kimutatásokkal fedte el az eszközök hiányát.

Bűntársak

Az FTX és az Alameda számos társalapítója és felsővezetője közrejátszott abban, hogy vádat tudtak emelni SBF ellen.

Az Alameda Research 28 éves matematikus vezérigazgatója, Caroline Ellison lesz a főtanú a büntetőperben. Ellison nemcsak a managementben volt kulcsember, hanem a privát életben is SBF barátnője volt egy ideig, együtt is éltek a Bahamákon. Letartóztatása után bűnösnek vallotta magát az ellene felhozott vádakban (csalás, pénzmosás), és azóta is együttműködik a hatóságokkal, valamint vádalku részeként beleegyezett egy nagyobb összeg visszatérítésébe, amelyet a bíróság határozott meg.

Zixiao „Gary” Wang, az FTX 31 éves társalapítója is bűnösnek vallotta magát, és beleegyezett, hogy együttműködik a hatóságokkal az FTX nyomozásánál. SBF és ő a középiskola óta barátok, és a kezdetektől jelen volt a cryptobirodalom felépítésében, valamint ugyanúgy együtt lakott SBF-fel és a vezetőség többi tagjával a bahamai penthouseban.

Nishad Singh, aki az FTX főmérnöke volt, és 7,8%-os részesedése volt a vállalatban, szintén követte a többiek példáját, és 3 hónappal az összeomlás után bűnösnek vallotta magát az csalásban, pénzmosásban és jogsértő kampány-finanszírozásban. Singh, aki szintén SBF szűkebb baráti körébe tartozott, beleegyezett abba, hogy együttműködjön a nyomozó ügyészséggel.

Végül Ryan Salame, aki az FTX bahamai üzletágának, az FTX Digital Markets-nek a korábbi társ-vezérigazgatója volt szintén bűnösnek vallotta magát a kampányfinanszírozás megsértésével kapcsolatos vádakban. (bár ezek a vádpontok nem most, hanem csak jövő tavasszal kerülnek bíróság elé, de ő is szerepel a tanúk listáján)

További fontos szereplők az ügyben

Barbara Fried és Joseph Bankman – ők SBF szülei, akik fontos szerepet játszottak a cégbirodalomban, még ha ezt látszólag sokáig tagadni is tudták. Édesanyja, Barbara Fried Amerika egyik legrangosabb jogi egyetemének, a Stanford Law Schoolnak volt a professzora, mielőtt tavaly nyugdíjba nem vonult. A tanári pályája előtt neves ügyvédi irodáknál dolgozott, elismert ügyvédként, azonban a komoly kapcsolati tőkéjét, amellyel a fiát managelte, az általa alapított Mind the Gap nevű politikai adománygyűjtő szervezetnek köszönheti, amely a Demokrata Párt jelöltjeinek támogatását irányítja.

Apja, Joseph Bankman szintén jogászprofesszor volt a Stanfordon, és nevet akkor szerzett magának, amikor adószakértőként törvényjavaslatokat adott be az Egyesült Államok adótörvényéhez.

Mindketten azért érintettek az ügyben, mert a hónap elején pert indítottak ellenük, azt állítva, hogy a befolyásos szerepüket az FTX vállalaton belül, személyes haszonszerzés céljából használták ki, és dollármilliókat juttattak el nem csak saját maguknak, hanem családtagoknak, barátoknak és más egyéb hozzájuk fűződő entitásoknak.

John J. Ray III – ő vezeti a csődbe ment birodalom teljes átalakítását. A 40 éves jogi és szerkezetátalakítási tapasztalattal rendelkező veterán olyan cégek felszámolását vezette, mint az Enron, amely az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb csődje volt.

Lewis Kaplan bíró – A 78 éves bíró elnököl az ügyben, akitől nem idegen a cryptoipar sem, mert 2020-ban a Block.one cryptocég perét is ő vezette végig. Ezen kívül számos híresség perét elnökölte, pl. az Andrew hercegét, de a mostani Donald Trump elleni pert is ő vezeti.

Mark Cohen – SBF védőügyvédje, a New York-i székhelyű Cohen & Gresser ügyvédi iroda társalapítója és ügyvezetője. Cohen kimondottan az ún. fehérgalléros bűnügyek specialistája, sok sikeres ügye volt már a bennfentes kereskedelemmel vádolt személyeknél.

Danielle Kudla – amerikai ügyész-helyettes, ő képviseli a vádat.

Mi történt eddig SBF-fel a letartóztatása óta

2022 december 13-án, a Bahamákon történt letartóztatása után SBF házi őrizetben várta a tárgyalását, szüleivel a kaliforniai Palo Alto-i otthonukban, miután a szülők kifizették a bíró által megállapított, rekord magasságú 250 millió dolláros kauciót. SBF királyként élt otthonában, még egy pickleball pályát is építettek neki a szülei hátul az udvarban. Ez egészen addig volt így, amíg egy bíró augusztusban vissza nem vonta a 250 millió dolláros óvadékát, arra gyanakodva, hogy két tanút is megpróbált manipulálni a tárgyalása előtt. Jelenleg New York egyik leghírhedtebb börtönében tartják fogva, a Brooklyn-i Metropolitan Detention Centerben. A vegán milliárdos állandóan panaszkodik az ügyvédeinek, hogy csak kenyérből, vízből és egy kis mogyoróvajból áll az étkezése, és nem tud hozzájutni olyan vényköteles gyógyszerhez, mint az Adderall.( szorongásra van, azon kívül, hogy agyserkentő anfetamin) SBF ügyvédei számtalan kérelmet adtak be a bíróságra, hogy engedjék ki a börtönből erre-arra hivatkozva, de mind elutasításra került.

Konkrét vádpontok és a tárgyalás menete

Eredetileg egy manhattani bíróságon 13 vádpontban vádolták meg őt, azonban az ügyvédei 5 vádpontott vitattak, arra hivatkozva, hogy azok nem részei annak a kiadatási egyezménynek, amely alapján a Bahamák kiadta őt az Egyesült Államoknak. Ezért augusztusban a kormány ezt az öt vádat leválasztotta a mostani tárgyalásról, és egy későbbi időpontra időzítette, egy második tárgyalás keretén belül. (jövő év tavasza) Ejtették azt a vádat is, miszerint megsértette a kampányfinanszírozási törvényeket, így az október 3-án kezdődő tárgyaláson SBF-nek hétrendbeli csalás és pénzmosás vádjával kell megbirkóznia. Főbb vádpontok az állam kontra SBF perben:

  • Az FTX-ügyfelekkel szembeni internetes csalás (wire-fraud) elkövetése
  • Összeesküvés keretén belül, csoportosan elkövetett internetes csalás az FTX-ügyfelekkel szemben
  • Internetes csalás elkövetése az Alameda Research hitelezőkkel szemben
  • Összeesküvés keretén belül, csoportosan elkövetett internetes csalás az Alameda Research hitelezőkkel szemben
  • Összeesküvés keretén belül, csoportosan elkövetett értékpapír-csalás az FTX befektetők ellen
  • Összeesküvés keretén belül, csoportosan elkövetett egyéb csalás az FTX-ügyfelek ellen
  • Összeesküvés keretén belül, csoportosan elkövetett pénzmosás, hogy elrejtse az FTX ügyfelekkel szembeni internetes csalásból származó bevételt

A tárgyalás kedden, azaz 2023. október 3-án kezdődik az esküdtszék kiválasztásával. A további menete az alábbi nyilvánosan közzétett tárgyalási naptár szerint fog zajlani, és előreláthatólag november 9-ig tart majd.

Akit pedig jobban érdekel a birodalom pénzügyi helyzetének alakulása a szárnyalástól a bukásig, azoknak a pénteki podcastunkat ajánlom, ahol kicsit jobban elmélyedünk a számok és chartok világában.
Ajánlott kategóriák